BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék

BSc szakmai gyakorlat

A BSc képzés mintatanterve szerint kritérium tantárgy a szakmai gyakorlat, amelyet – függetlenül a képzés kezdetétől – a hallgatónak a 6. félév után nyáron, 6 hét alatt kell elvégeznie. (Az ettől esetleg eltérő időtartamot tanszékünk jelzi.) A szakmai gyakorlatot nyáron kell elvégezni!

VÁLTOZÁS: A szakmai gyakorlatra a Neptunban az ezt megelőző tavaszi KÖVETŐ ŐSZI félévben kell jelentkezni azon a Tanszéken, ahol a hallgató a gyakorlat szervezését le kívánja bonyolítani, a kiválasztott területnek és témakörnek megfelelően. Tanszékünkhöz tartozó tárgykód: BMEKOKGA501

A BSc képzésben a szakmai gyakorlat és a szakdolgozat elkészítése szervesen összefügg, egymásra épül. A hallgatónak a szakdolgozatát arra a tapasztalatra és gyűjtött anyagra ajánlott építenie, amit a szakmai gyakorlat folyamán szerzett. Ennek tükrében a szakmai gyakorlat helyét úgy kell megválasztani, hogy a hallgató érdeklődési körének megfeleljen. A szakmai gyakorlat és a szakdolgozat témájának (és így a tanszéknek) célszerűen ugyanannak kell lennie.

 

hely megválasztása kétféleképpen történhet.

Az egyik megoldás, hogy a hallgató maga keres olyan céget, ahol a gyakorlatot letöltheti.

A gyakorlat időtartama ebben az esetben: a letölthető tájékoztatóban megjelölt intervallumon belül, tetszőlegesen megválasztva, 6 hét időtartamban.

A szakmai gyakorlat szervezéséhez a Tanszék számára a cég pontos nevét és címét kell megadni, illetve olyan felelős cégvezető adatait, aki a hallgató cégnél való elhelyezését engedélyezheti. Az engedélyező mellett a hallgatónak szakmai konzulensre is szüksége van, aki nemcsak a nyári gyakorlaton, hanem alkalmanként a szakdolgozat írásának félévében is támogatja. Az engedélyező és a konzulens beosztásától függően lehet azonos személy is.

Saját cég keresése esetén a BSc Szakmai gyakorlat jelentkezési űrlap-ot (vagy “Iskolaszövetkezeten keresztüli BSc Szakmai gyakorlat jelentkezési űrlap”-ot) a hallgatónak a letölthető tájékoztatóban megjelölt időpontig le kell adnia Kózel Miklósnak. A jelentkezési lap adatait egy elektronikus űrlap kitöltésével is meg kell adni! A jelentkezést a Tanszéknek jóvá kell hagynia.

másik megoldás szerint a Tanszék kér partner cégektől témákat, amelyekből azok a hallgatók választhatnak, akik saját maguk nem találtak céget.

A gyakorlat tervezett időtartama ebben az esetben: a letölthető tájékoztatóban megjelölt időszak (ettől eltérni csak egyéni hallgatói ügyintézéssel lehet).

VÁLTOZÁS: A járványhelyzet eredményezte bizonytalanság és az alacsony hallgatói igény eredményeképp a Tanszék 2022-től nem kér partner cégektől témákat, ugyanakkor közreműködik a hallgatókkal a szakmai gyakorlati hely megkeresésesében.

Annak érdekében, hogy a megfelelő cégeket tudjuk megkeresni, a letölthető tájékoztatóban megjelölt időpontig jelentkezzenek (személyesen vagy e-mailben) Kózel Miklósnál azok, akik ezt a megoldást választják! A „BSc Szakmai gyakorlat jelentkezési űrlap” egy módosított változatát (mely személyesen igényelhető) ebben az esetben is, kitöltve le kell adni.

 

A hallgató a céggel közösen megfogalmaz egy témát, amelyből a szakmai gyakorlat során egy kb. 20 oldalas dolgozatot, majd pedig a következő félévben szakdolgozatot ír.

A szakmai gyakorlaton elkészített dolgozatot az azt követő őszi félév regisztrációs hetének megkezdése előtt legalább egy héttel, a letölthető tájékoztatóban megjelölt időpontig az adott tématerület felelős oktatójánál kell leadni:

Dr. Tóth János – közút (üzemi) Dr. Török Ádám – közút (gazdasági)
Dr. Lakatos András Rudolf – vasút (gazdasági) Dr. Lakatos András Rudolf – vasút (üzemi)
Kózel Miklós – légi (üzemi) Dr. Kővári Botond – légi (gazdasági)
Dr. Mészáros Ferenc – szállítmányozás

Ugyanezen időpontig a BSc Munkahelyi igazolás űrlap leadásával a szakmai gyakorlat teljesítését is igazolni kell, Kózel Miklósnak leadva azt.

 

A szakmai gyakorlat teljesítését a szakmai gyakorlat felelős igazolja. A dolgozat elfogadása és az igazolás űrlap maradéktalan kitöltése esetén az eredmény az őszi félévben kerül beírásra a Neptunba. A tárgy őszi félévre történő felvételéről a hallgatónak kell gondoskodnia.

A tájékoztató szövege (letölthető)

Gyakran ismételt kérdések (GYIK)