BUDAPESTI MŰSZAKI ÉS GAZDASÁGTUDOMÁNYI EGYETEM
Közlekedéstechnológiai és Közlekedésgazdasági Tanszék

Állás lehetőség – RelativeGAP

A RelativeGAP Hungary Kft. jelenleg 5 fős fiatalos munkaközösségébe keres kollégát végzős vagy frissen végzett közlekedésmérnök személyében, illetve gyakornoki lehetőséget biztosítana olyan egyetemistáknak, akik jelenleg folytatják ilyen irányú tanulmányaikat.

A RelativeGAP egy olyan (közlekedés)mérnökiroda, mely elsősorban külföldi projektekben, külföldi ügyfeleinek nyújt erre a szakirányra specializálódott segítséget.
Fő tevékenységünk a forgalmi modellezés, forgalmi modell építés, de feladataink kiterjednek a forgalmi vizsgálatok határterületeire is, úgy, mint adatfeldolgozás, kutatás vagy épp szoftverfejlesztés.
A cég alapítása óta eltelt 3,5 évben széleskörű nemzetközi kapcsolatrendszert építettünk ki, melyben a kisebb lokális vállalkozások mellett olyan nemzetközi piaci szereplőkkel dolgozunk együtt, mint a PTV, Wood Plc, DAR Group vagy a Transport for London.
A tevékenységi területünk elsősorban az Egyesült Királyság, de emellett jelenleg is több projektünk fut Szaúd-Arábiától Horvátországig, Pakisztántól Görögországig.

A munkáról:
• Angol nyelv ismerete előnyt jelent,
• PTV Visum, PTV Vissim, PTV Optima, Aimsun vagy egyéb forgalmi modellező szoftver ismerete előnyt jelent.
• A munkavégzés helye kezdteben a 11. kerület, Fehérvári úton található irodánk, de a későbbiekben lehetőség van otthoni munkavégzésre is,
• A munkaidő mindkét esetben rugalmas, ugyanakkor az esetleges gyakornokkal szemben is elvárás lenne, hogy legalább heti 16-20 órában tudjunk számítani a munkájára, hogy érdemi részt tudjon vállalni a futó munkákból,
• Javadalmazás megállapodás szerint.

Érdeklődni:
Uti Gábor
+3630/3481384
gabor.uti@relativegap.com